Rákay Philip igazgatósági tag lett a mezőhegyesi ménesbirtokon
Állítólag közel áll a lovakhoz és a marketingtapasztalataival fogja segíteni az állami céget.
Állítólag közel áll a lovakhoz és a marketingtapasztalataival fogja segíteni az állami céget.
Megérkeztek az iskolákba a Fidesz-nagygyűlések házigazdájaként, majd az M1 csatorna intendánsaként ismert műsorvezető könyvei. Az interjúkötet Philip tévéműsora alapján készült, részben alapító Fidesz-tagokkal készült beszélgetéseket tartalmaz.
Több mint 70 millió forintból megveszik a Rákay Philip köztévés műsorából készült rendszerváltással foglalkozó könyveket az iskoláknak és a könyvtáraknak.
Csiszár Jenő helyét Frenreisz Károly veszi át, Rúzsa Magdi helyére Zsédát szemelhették ki, de Rákay Philiptől is megválik az eurovíziós dalfesztivál előválogatója.
Rákay Philip a köztévétől való távozása után külsősként gyárt majd műsorokat az MTVA-nak – írta a Blikk, amely szerint az MTV júliusban leköszönő vezérigazgató-helyettese négy produkciót készíthet, akár több százmillió forintért. A lap úgy fogalmazott, hogy "Philip lép Simicskáék helyébe", már ami a köztévés műsorkészítést illeti.
TV2-s forrásunk nehezen tudja elképzelni, hogy a csatornánál Rákay Philipnek való pozíciót találjanak, különös tekintettel arra, hogy a programigazgatói posztot most töltötték be. Az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettesi posztjáról távozó Rákayt piaci pletykák a TV2-vel hozták elsőként hírbe.
Négy és fél év után távozik az MTVA-tól Rákay Philip, az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese. Műsorvezetőként és kreatív producerként azért folytatja Szabadság tér '89 című talkshow-ját. Philip azzal indokolja a lelépést, hogy levegőváltozásra van szüksége.
Most akkor mi is ez műsor? De tényleg. Szombat este érdeklődve, de tényleg az őszinte kíváncsiságtól vezérelve belenéztem A dal című köztelevíziós könnyűzenei műsorba. Nos, okosabb nem lettem. Azt kérdeztem eddig is, és azt kérdezem most is, hogy ez mi?
A Dal második adása szolgált néhány meglepetéssel, legalábbis, ami a külcsínt illeti. Stíluskritika.
Szombaton este kezdődött az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatója, A Dal című műsor, melynek jót tett az új zsűritag: Pierrot, aki nem rejti véka alá véleményét, és ha kell keményen helyreteszi az olykor igencsak sablonos előadók próbálkozásait. De van remény, a 30 előadóból most tízet ismerhettünk meg.
Tavaly közel egymilliárdot, idén pedig konkrétan egymilliárd forintot csoportosít át a kormány a költségvetési tartalékból a Rákay (Philip) Kálmán MTV-intendáns ötlete nyomán elkészült "Itthon vagy - Magyarország, szeretlek" elnevezésű kulturális program megvalósítására.
Veterán tehetségek, rengeteg ármány és egy kis megaláztatás is belefért az eurovíziós dömping nyitányába. A közpénzből futó A Dal az előző évek nyakunkon ragadt, lejárt poptermését szeretné újracímkézni, látszólag mindegy, milyen áron.
Szabadság tér '89 címmel indul szerda este Rákay Philip műsora az M1-en. A sorozat célja, hogy felelevenítsék, mi történt 1989-ben és megmutassák, milyen út vezetett az első szabad választásokig – közölte az MTVA hétfőn.
Kovács Katival és ByeAlexszel indít rohamot jövőre az Eurovíziós Dalfesztivál kismagyar előválogatója, a Dal. Az MTVA által működtetett nemzeti tehetségkutató keddi sajtótájékoztatóján a zsűri visszasírta a táncdalfesztivál-hőskort, illetve az is kiderült, mi menti majd meg a szegénykés hazai könnyűzenét.
Visszatér a Szomszédok, feléled a Parabola, a Táncdalfesztivál, és jön az ötvenéves Ki Mit Tud? – decemberben indul az archívumból táplálkozó, közszolgálati retrócsatorna, mely rögtön másfél millió háztartásba csempészi vissza a hatvanas éveket.
Rákay Philipet nevezte ki az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettesévé Medveczky Balázs.
Jaksity Katát, az ATV és a Klub Rádió műsorvezetőjét Jakupcsek Gabriella női műsorába hívták meg, majd telefonon lemondták a szereplést, mondván, az MTVA nem járult hozzá. Az MTV szerint nincs szó kitiltásról.
Az M1, Duna és Duna World kétnapos közvetítéseibe közel három és fél millió fő nézett bele, a legnézettebb a vasárnap esti jelzőtüzek fellobbanásának közvetítése volt - tudatta a közszolgálati média.
Nyílt levélben védekezik az "Itthon vagy – Magyarország, szeretlek" rendezvénysorozat kiötlője, Rákay Philip az őt és az eseményt ért támadásokkal szemben.